2012-03-12

Vidám este

Gyerkőckéim tegnap este nagyon édesek voltak. Lefekvés előtti utolsó kívánságok, nevetések, csibészségek, nagyon jó volt velük. Éppen bárányhimlőből tartunk kifelé, immáron harmadszor, de most sem viseltük sokkal könyebben. Hamarosan behozok minden lemaradást és kívánságot:)

Rozink ekkor már aludt, egy pár nappal előtti képet teszek be róla, a kialvatlanságomat tekintsétek el, de nem volt szívem szétphotoshopolni minket ha már egyszer olyan édesen odabújt.

A képeket olyan apropóból is mutatom, hogy az elmúlt hetekben Hannától kaptam díjat és megígértem Neki, hogy írok 7 dolgot magamról. Hannát személyesen is ismerem, kedves, ha kicsit rendhagyóan is, de eleget teszek a játéknak:

1. A gyerkőckéim (és az apukájuk) a világon a legeslegfontosabbak. Minden körülöttük forog, ők adnak értelmet mindennek, ők ragyogják be a napjainkat.

2. Üveg nélkül nem tudok élni, napi dopping. Terápia, önmegvalósítás.

3. Szeretem a jógát, megnyugtat, kikapcsol. Most már babásra járunk.

4. Még nem adtam fel a reményt, hogy lefussam a félmaratont. Meg kell mondjam, nagy pocakkal sokkal határozottabbnak tűntem ebben. Kétszer már sikerült, de a Párom sokkal tematikusabban készül nap mint nap, úgyhogy bele kell húzzak.

5. Közös családi hobbi hogy barkácsolunk, szépítgetjük a házat. Festünk, fúrunk, átrendezünk, beépítünk, dekorálunk. Never ending story...

6. Szeretek dolgozni, a kollégáim között lenni. Az egyetem óta hű vagyok első munkahelyemhez. (Vagy ők hozzám, ennyi csemetével), most is várnak vissza.

7. Azt hiszem most nem törekedtem teljességre vagy fontosságra, ezek jutottak eszembe amiket a blogbaneddig nem osztottam meg. A legfontosabb mindig a harmónia, ami kiegyensúlyozottá tesz. Igyekszem ezt mindig megőrizni, pozitív dolgokra koncentrálni és az élet csodáit együtt megélni.

Kedves Hanna, köszi a díjat és hogy gondoltál rám.

3 megjegyzés:

Johanna írta...

Hát igazán nincs mit!!! :))))

Névtelen írta...

Ennél szebben nem is indulhatna nap mint látni Titeket és végtelenül büszke lenni Rád. Maradj mindig ilyen pozitiv és az élet viszonozza azt. Imádlak: Mami

Névtelen írta...

Nagyon szimpatikus vagy és gyönyörűek a gyerekeid! :)