Azt észrevettem a sulikezdés óta, hogy mindig egyre lassabban készülünk el. Már nem mindegy milyen ruhát készítek ki Fruzsinak, a hajfonatoknak egyre divatosabban kell kinézni, nem mindegy hány, hol lóg és hogy van összetekerve.
Ma már késésben voltunk, indulás előtt jó büdösre eszméltem, a gyöngyis asztalról elcsent körömlakkot "nem direkt volt" a körmeire kente. (Nekem még véletlenül soha nem ugrottak a körmömre)
Lóhalálában futok utánuk a lépcsőn a száz cócmókommal, mire látom hogy Fruzsira egy fiú várt a házunk előtt?????
Jaj mi jön még,egyre nőnek.....
2 megjegyzés:
Mint lányos (és nemsokára duplán lányos) anyuka azt mondom, anélkül, hogy el akarnálak keseríteni, hogy visszasírod még ezeket a napokat :-))) Főleg ahogy elnéztem a lányodat a blogodba feltett fotón... Lassan testőr kell mellé :-)
Barbi! Anyu mindig azt mondta, hogy élvezzük ki az ovis korszakot, mert utána már "nincs megállás" az egyre növő gondok kezelésében. Ezt így a nagycsoport végén már én is kezdem érezni, már az egy kész stressz, hogy milyen sulit válasszunk, oda felvegyék, stb. És még akkor a nevelésről nem is beszéltem...Merthogy a Lillánál még mindig tart a dackorszak és ez szépen csúcsosodik a Vikivel szembeni féltékenységben. No meg nem beszélve arról, hogy ez a napi 8/9 órás "karrierépítés" mellett... Ma arra jöttem haza, hogy a két lány kisminkelte magát!!! Gondolhatod mire levakartam róluk... Képzeld: felmondott a főnököm!!!:-))))))) Majd mesélek, de már jobban vagyok! És tudod...a lányokhoz a "belépő" 20 fekvőtámasszal kezdődik:-))) Puszi Trixi
Megjegyzés küldése