2011-05-27

Workshop a Glass Designban





Edőcs Mártival még tavaly találkoztunk egy ékszertalálkozó kapcsán, majd egy nagyon jó hangulatú soproni alkotós hét keretében, ahol hasonlóan megszállott társakkal készíthettünk csodaszép üvegeket. Az esti különprogramok meg szuper nyaralássá varázsolták a napokat:)

Márti tavasszal elkezdte szervezni az idei workshopot, ahol kicsit a másik oldalról is kipróbálhatom magam. Régen dédelgetett tervem most Sopronban valósul meg, ahol egy kezdő és egy haladó napot fogok tartani a lámpagyöngykészítés rejtelmeiből. Meg kipróbálom az ezüstgyurmát, és feltöltődöm megint szakmai eszmecserékkel, közös ismerősökkel. A részletes programot itt találhatjátok, bővebb információt, a jelentkezés feltételeit az alábbi linken a Glass-Design Kft. honlapján találjátok.

2011-05-25

Süncsalád

Most, hogy a műhelyes alkotás szünetel, elkezdem megmutogatni az eddig idő hiányában nem mutatott gyöngyöket, ékszereket. Sok rakosgatott gyöngy is előkerül, amiket már elkezdtem szerelni, horgolni, befoglalni. Talán sok elképzelésemet is végre megvalósíthatom, a Meska boltomat is töltögetem a készleteimmel.
Elsőnek itt egy kedves süncsalád, akikből könyvjelző lesz a sünicsoport óvónénijeinek.

Így utazunk:)

Egy blogos-netes barangolás során akadtam az oldalukra, a helyes táblák itt készülnek.

2011-05-06

Ősszel már hatan leszünk!!!!!

A nagy csend oka, hogy újabb csemetével bővül a család. Már a kezdeti nehézségeken túl, lelkesen készülünk a fogadására.
Sajnos a rendikkel hadilábon állok, de nem is esik jól most a műhelyben, mérgezni sem szeretném pocaklakót. A szokásos vasárnapokon azért találkozunk, de a magam tempójában készülnek majd az ékszerek. Most sokat pakolgatunk, házat szépítünk, kihasználva a még aktív hónapokat.