2008-06-15

Édes, boldog csend

Kedves látogató, ismerős, gyöngyös barátnőm! Ha időnként benéztél most egy ideig sajnos nem látsz újdonsült bejegyzéseket vagy munkákat. Ez nem azt jelenti hogy a gyöngyökkel kötött barátságom kihűlni látszik, csak az életem komyoly fordulatokat vett. Évek óta hőn áhított álmaink egyszerre valósulnak meg. Napokon belül beköltözünk a házunkba, és hamarosan háromszoros anyuka leszek. Mindegyik nagy feladat és igazi kihívás, amire régóta készültem és nagyon szeretném élvezni minden pillanatát. Most kezdem igazán érezni azt hogy hova akartam eljutni, mennyire fontos a családom, az hogy értük éljek.
A mai igazán jól sikerült utolsó tanfolyamom után igazán elégedetten és jó érzéssel pakolom el a kincseimet, köszönöm hogy sokan eljöttetek, jól éreztem magamat.

2008-06-10

Arte y Pico






Nagyon kellemes meglepetés ért ma. Dóritól (www.doragyongyei.blogspot.com) kaptam egy díjat, amit nagyon megtisztelőnek érzek Tőle. Beszállva a sorba én is osztok párat a kedvenceimnek. Nem is sorszámoznám őket, és az ötös fogatba bevenném Dórit is, és nem azért mert jelölt hanem mert amúgy is így gondolom.

Az én 5 favoritom:

ANDE: Minden egyes, profizmussal kidolgozott és gyönyörű aprólékos munkáját szeretem.Imádom az érthető rajzait, ahogy a színekkel és egyes kövekkel bánik.
http://andegyongy.blogspot.com

KRISZTA: Hihetetlen, hogy egy lány aki eleinte nincs barátságban az apró gyöngyökkel, egyik pillanatról a másikra szárnyra kap és ekkora eredetiséggel ontja a színes csodákat. Imádom a színkombinációit és azt hogy bármely darabot a saját egyéniségére tud formálni, az apró kütyüket, lógókákat fenemód jól használni.
http://www.kriszdesign.blogspot.com

ZSANI: Már a gyöngykreációit is szerettem, de az újabb drótos csodák végleg elvarázsoltak. Hatalmas hullám söpört végig a memóriakarijaival, nagyon ütős színeivel. Nagyra tartom kreativitását, és a "pálcás" munkái mesteriek!
http://zsaniekszer.blogspot.com

SZIZSU: Bilobában egyszerűen verhetetlen, és annyira egyedi megoldásokkal tarkítja, hogy néha eláll a szavam. Ja, és becsülöm a kitartását, ha valmit eltervez azt nem adja fel míg nem sikerül megvalósítania.
http://bizsuterie.blogspot.com/

DÓRI: Egy-egy kép vagy minta láttán annyira eredeti és fantasztikus kreációkat talál ki, amik talán sosem jutnának eszembe.Színei teljesen az én harmóniavilágom.Amit még minden munkájában megfog a tökéletesség, az aprólékos és szép eldolgozás,a részletek finomsága.
http://doragyongyei.blogspot.com

A játékszabályok:

Játékszabály:
1. A díjazott választhat 5 olyan blogot, amelyet érdemesnek tart a díjra a kreativitása, alkotói nívója, érdekes tartalma vagy más számára fontos szempont miatt, függetlenül attól, hogy milyen nyelvű a blog.
2. A díjat továbbküldő feltünteni a blogjában az általa díjazottaknak a pontos hivatkozását, linkjét, hogy mindenki könnyen elérhesse azokat.
3. A díjazottak feltüntetik annak a nevét és blogjának linkjét, akitől a díjat kapták. (hogy bárki könnyen elérhesse azt.)
4. A díjazott feltüntetheti a díj képét a blogjában.
5. A díjazott megjeleníti a blogjában ezeket a szabályokat (eredeti nyelven is célszerű).

Règles:
1. Vous devrez choisir 5 blogs que vous estimez mériter ce prix pour leur créativité, de la conception, du matériel intéressant et contribue également à la communauté des bloggers, quelle que soit la langue.
2. Chaque prix doit contenir le lien vers le blog de son auteur pour être visité par tous.
3. Chaque lauréat doit montrer son prix et remettre le nom et le lien vers le blog qui lui à donné.
4. Le lauréat doit montrer le lien de l'art et pico blog.
5. Afficher ces règles.

Rules:
1. You have to pick 5 blogs that you consider deserve this award, creativity, design, interesting material, and also contrubuites to the blogger community, no matter of language.
2. Each award has to have the name of the author and also a link to his or her blog to be visited by everyone.
3. Each award-winning, has to show the award and put the name and link to the blog that has given her or him the ward itself.
4. Award-winning and the one who has given the prize have to show the link of "Arte y pico" blog , so everyone will know the origin of this award.
5. To show these rules.

Reglas:
1. Debes elegir a 5 blog que consideres sean merecedores de este premio por su cratividad, diseño, material interesante y aporte a la comunidad bloguera, sin importar su idioma.
2. Cada premio otorgado debe tener el nombre de su autora y el enlace a su blog para que todos lo visiten.
3. Cada premiada, debe exhibir el premio y colocar el nombre y enlace al blog de la persona que la ha premiado.
4. Premiada y premiadora, debe exibir el enlace de Arte y pico, para que todas sepan el origen de este premio.
5. Exhibir estas regla

2008-06-08